A Graptemys családba tartozó teknősök, azaz Tarajosteknősök, széles skálán megtalálhatóak az Egyesült Államokban, különböző előfordulási helyeken, Florida -tól Texas -ig. Bár elnagyolva hasonlítanak az ékszerteknősökre, a tarajosteknősöknek sok egyedi jellemzője van, ami elválasztja őket a velük együtt élő többi víziteknőstől. Ők egy különféle csoport, sok gyönyörű mintájú fajjal, különálló élőhelyekkel, étrenddel és környezeti tényezővel.

A legtöbbre jellemző a hátpáncél közepén, a fejtől a farokig végighúzódó "gerinc", ezen a gerincen kis hátrafelé álló "dudorok", tüskék találhatók, ami olyan, mintha a teknősnek egy taréj lenne a hátán, erről kapták a tarajosteknős nevet.
Néhány fajnál ezen a gerincen nagyobb dudorok találhatók, amik előre vagy hátrafelé dőlnek, ezek leginkább fűrészre emlékeztetnek, ezért is hívják őket (nem hivatalosan) fűrészhátúaknak.
A fűrészhátúak csoportjába tartozik a Graptemys nigrinoda (Alabamai tarajosteknős), Graptemys oculifera (Gyűrűs tarajosteknős) és a Graptemys flavimaculata (Sárgafoltos tarajosteknős).
És persze, ami a legszembetűnőbb különbség, a feltűnő vékony vonalak, amik beborítják a teknős bőrét és páncélját, és olyan külsőt kölcsönöz nekik, mintha valamiféle kontúr vagy térkép lenne. Ezek a sajátságos jellemzők adnak nekik egyedi szépséget, és erről nevezték el őket az USA-ban térképteknősnek (Map turtle). (Az, hogy a magyar kisállatkereskedésekben miért Királyteknős, sajnos továbbra is rejtély.)

Néhány fajnak kiemelkedően egyedi mintázata van a fején és a páncélján. Egy másik megkülönböztető jel az alakja és mérete ennek a páncélon lévő gerincnek, illetve a dudoroknak. Pl. a Graptemys nigrinoda -nak nagyon karakterisztikus nagy fekete dudorok állnak felfele. A Graptemys oculifera -nak nagy narancs- vagy citromsárga kör van a páncélja minden egyes szelvényén, míg a Graptemys flavimaculata -nak narancs- vagy citromsárga "paca" van a szelvényein.

A tarajosteknősöknél aránylag könnyű megkülönböztetni a hímeket és a nőstényeket. Mint a legtöbb teknős fajnál, a hímnek hosszabb és vékonyabb farka van, mint a nősténynek. Néhány Graptemys faj hím példánya (a G. flavimaculata, G. nigrinoda, G. oculifera, G. ouachitensis, és G. pseudogeographica) hosszabb karmokkal is rendelkezik a mellső lábain. A felnőtt méret is lehet ismertetőjel. Sok felnőttnél a legkisebb nőstény akkora vagy nagyobb, mint a legnagyobb hím. Néhány nőstény -a leg figyelemre méltóak a G. barbouri, G. pulchra és G. geographica-, hatalmas széles fejjel és igen erős állkapoccsal rendelkeznek.



Élőhelyük fajonként változik. A legtöbbjük a folyókat, tavakat kedveli, bár néhányan csak adott folyó rendszerekre korlátozódnak. Az olyan fajok, mint a G. geographica, G. ouachitensis és G. pseudogeographica kisebb tavak, puha –iszapos- folyó-fenekek és lassú folyású folyók lakói. Más fajok (G. ernsti, G. pulchra, G. gibbonsi és G. oculifera) a gyorsabb folyású, homokos, agyagos vagy kavicsos fenekű folyamokban élnek, és találhatunk tarajosteknőst mészkő aljzatú vizekben is. Nem számít milyen környezetben, a bőséges napozó területek alapvetőek.

Természetes élőhelyükön a legtöbb Graptemys faj mindenevő. Bár a különböző típusú táplálékok változtatják az étrendet fajról-fajra, néhány esetben fajon belül is, a hímek és a nőstények között. Azok a fajok, amelyek széles fejjel és állkapoccsal rendelkeznek, nagyrészt kagylókkal és csigákkal táplálkoznak, a nőstényekre ez az étrend méginkább jellemző. A keskeny-fejűek táplálékai inkább a rovarok, rákok, férgek, vízinövények, néha hal és dög. Fogságban elfogyasztják a halat, rákokat, csigákat, férgeket (lisztkukac) néhány saláta félét, és rovarokat (szöcske, tücsök, légy). Jellemző rájuk, hogy míg az idő múlásával más teknősök étrendje egyre nagyobb arányban tartalmaz növényeket, addig a tarajosteknősök (a gyémántteknősökkel együtt) egész életükben húsevők maradnak.



Azoknál a teknősöknél, amelyeknél sikerült megfigyelni az udvarlási és szaporodási szokásokat, néhány általános jellemzőt lehet észrevenni. Azok az egyedek, melyeknek hosszabbak a karmai a mellső lábaikon, ugyanúgy udvarolnak, mint az ékszerteknősök. Először a hím elúszik a nőstény mellett és arccal felé fordul. Ezután elkezdi remegtetni a hosszú karmait a nőstény arca előtt. Miután párszor eljárta ezt az "udvarlási manőver"t, párosodnak. Azoknál a fajoknál, amelyeknek hiányzik a hosszú karom, más viselkedést figyeltek meg. Pl. az Alabamai-tarajosteknős a fejét remegteti a nőstény orra előtt, gyors oldalváltásokkal.

A nőstény tarajosteknősök általában több fészekaljt raknak a párzási időszak alatt. Átlagosan 5-16 tojás/fészekalj, fajtól függően. Ezek 60-75 nap alatt kelnek ki. Kritikus körülmények a tojások kikelésével kapcsolatban a hőmérséklet, a páratartalom és az aljzat. A nőstények általában jól kiszáradt területeket választanak a tojásrakáshoz, homokos partokat vagy nyitott tisztásokat. Néhány fajnál a kikelés alatt a hőmérséklet határozza meg a leendő teknős nemét. 25C˚ (vagy az alatt) nagy százalékban hímek, 26-29C˚ között vegyesen, 30-35C˚ -nál nőstények fognak születni, legalábbis a G. pseudogeographica, G. geographica, és G. ouachitensis esetében.



A tarajosteknősök valószínűleg a legfélénkebbek a vízi-teknősök között.
Habár nagyon sok időt töltenek napozással a természetben, rendkívül félnek a környezetükben lévő veszélyektől és a legkisebb gyanúra a vízbe vetik magukat. Ez az elővigyázatosság nagyon megnehezíti a megfigyelésüket. Leginkább a vízbe hullott, dőlt fákon és rönkökön szeretnek napozni, különösen azokon, amelyeket teljesen víz vesz körül. Általában a nőstények előnyben részesítik a mélyebb vizekben lévő napozóterületeket, míg a hímek és a fiatalok a sekélyebb területen lévőket kedvelik. Az óvatos természetük miatt, a viselkedésük sok részlete még ismeretlen számunkra. Mindemellett elég agresszív napozók, a megfigyelések szerint akár egész nap képesek süttetni magukat a napon, különösen a nőstények, így fogságban tartásukkor ezt is figyelembe kell venni. Az ideális napozó hőmérséklet min. 32C˚ max. 40C˚, ezt könnyen ellenőrizhetjük, ha 5-10 percre egy hőmérőt teszünk a napozó területükre. Az ideális víz hőmérséklet 23-29C˚, a levegő hőmérséklete közel azonos legyen a víz hőmérsékletével.



Az eddigi megfigyelések alapján a tarajosteknősök kevésbé toleránsak a rossz vízminőséggel szemben, -különösen a fiatal egyedek- mint más víziteknősök. Mivel a tarajosteknősök félénkebbek más teknősöknél, ezért az akvaterráriumuk helyét gondosan kell kiválasztani. Egy nagy forgalmú helyen stresszesebbek lehetnek az állandó figyelem miatt. Így nem tudnak nyugodtan napozni, nem tudnak D3 vitamint magukhoz venni, ezért ez könnyen vezethet egészségügyi problémákhoz, páncélpuhuláshoz, fertőzésekhez és adott esetben halálhoz. E teknősök félénkségét számításba kell venni az élőhelyük tervezésénél, attól függetlenül, hogy bel- vagy kültérben szeretnénk őket tartani. Sokat segíthet stresszmentesítésükben, ha élőhelyükön gondoskodunk számukra egy helyre, ahol elbújhatnak, továbbá ajánlott a sok vízinövény, a biztonságérzet és a víz minőségének fenntartása miatt.

Élettartamuk -megfelelő gondozás és életteri körülmények esetén- meghaladhatja a 30 évet.